Múzeum lesz a zsinagógából

Mark H. Gitenstein, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete személyesen adta át a Nagyváradi Zsidó Hitközség elnökének azt a pénzt, amivel egy régi zsinagóga zsidó múzeummá alakítását támogatja.

Nem először járt Nagyváradon az amerikai nagykövet, de, mint mondta, már első ittlétekor megragadta a város épített örökségének és kultúrájának gazdagsága. Az USA külképviseleteinek rendelkezésére áll egy alap, amiből kizárólag kulturális rendeltetésű épületek, intézmények támogatására költhetnek. Az elmúlt tíz év alatt a harmadik legnagyobb összeget, 129 600 dollárt ítélt oda a washingtoni külügyminisztérium a Teleki utca 25. szám alatti épület rendbehozatalára.
A nagykövetet és nejét Koppelmann Félix hitközségi elnök és Ilie Bolojan polgármester fogadta, és elkalauzolták őket a Kossut utcai neológ zsinagógába is, amelyet a helyhatóság és a hitközség együttműködésével, koncertteremmé átalakítva fognak bekapcsolni a város kulturális körforgásába. A Teleki utcai, épület előtt egyházi és világi elöljárók várták az amerikai diplomatát. Csűry Istvár református, Virgil Bercea görög katolikus püspök, a kormánybiztos, a megyei tanács elnöke, a megyei rendőrfőkapitány, az ortodox püspök megbízottai, megyei és városi önkormányzati képviselők, a Nagyváradi Egyetem rektora, kulturális intézményvezetők üdvözölték. Rövid beszédében Gitenstein – a jelenre is apropózva – emlékeztetett, hogy a holokauszt bekövetkeztét az is előmozdította, hogy az igazságszolgáltatás intézményei nem működtek demokratikusan. A hitközségi elnök hálás szavakkal mondott köszönetet a támogatásért, a polgármester hasonlóképpen, és a majdani zsidó múzeum avatására is meginvitálta a diplomatát.
Az 1926-ban Löbl Ferenc tervei alapján felépült Hinech Neorim ortodox zsinagóga állapotfelmérését a felújítás tervezője, a Novartis építész céget képviselő Vasile Puşcaş ismertette. Az alapoktól a tetőig mindent renoválni kell, mert az évtizedek óta használatlan létesítményt kikezdte az idő: hiányoznak az ablakok, lyukas a tető, a tégláig lemállott a vakolat, egyes szögletek leomlással fenyegetnek. A tervező szerint a teljes felújítás ára a 700 ezer eurót is meghaladja, a most kapott adomány a legsürgősebb állagmegőrző munkákra (tető, alap) lesz elég. A többit a hitközség a Körösvidéki Múzeummal közösen igyekszik más pályázati forrásokból előteremteni, a zsidó közösség múltját bemutatni szándékozó tárlat ugyanis a múzeumhoz fog tartozni.

Máté Zsófia, biharmegye.ro

You may also like...