Szakácskönyv a túlélésért

Ezen a címen jelenik meg egy kötet az ausztriai lichtenwörthi haláltáborban fogva tartott nők által leírt receptekből.

 

Czingel Szilvia, a könyv szerkesztője, a Centropa Magyarország képviseletében 2001 és 2008 között részt vett egy nagy volumenű kutatásban, amelyben holokauszttúlélőket interjúvoltak meg. „A fő szempontunk az volt, hogy ne csupán a bevégzett tragédiát kutassuk, hanem a két világháború közötti zsidó életmódot. Természetesen munkánk nagyobb része maga a holokauszt is, mert aki a zsidó történelemmel foglalkozik, számára ez megkerülhetetlen, de nekünk a fő szempontunk nem maga a halál, hanem a virágzó időszak volt” – beszélt az előzményekről Czingel Szilvia.

A szerkesztő egyik interjúalanya volt Endrei Istvánné, akiről tulajdonképpen a könyv szól. Őt a háború utolsó hónapjaiban más magyarokkal együtt Lichtenwörthbe deportálták. Ott a sok szenvedéstől és az éhségtől való menekülés sajátos útjaként ötödmagával írt egy receptkönyvet, amely aztán csodával határos módon hazakerült vele együtt. 62 évvel később Czingel Szilvia bukkant az írásokra, amikor Endrei Istvánné egy régi könyvben meg akart neki mutatni egy klasszikus zsidó receptet.

„Éppen arról beszélgettünk, hogy annak idején a két világháború között az édesanyjával milyen süteményeket készítettek, amikor szó szerint kihullottak a kis papírfecnik” – tette hozzá Czingel Szilvia. „A lichtenwörthi tábor arról volt híres, hogy kiéheztetési kísérletet végeztek. Nem voltak gázkamrák, nem dolgoztatták az ott élőket, viszont nem adtak enni az oda deportáltaknak. Ez a receptkönyv volt az ott élőknek a kiút, a szellem, a gondolkodás, az emlékezés képességének életben tartása, de néhányuknak ez is mentette meg az életét” – fogalmazott a szerkesztő. Összesen 149 recept volt ezeken a papírfecniken, mindegyiket szénnel és grafitfoszlányokkal körmölték le. A könyvben a receptek mellett Endrei Istvánné visszaemlékezései olvashatóak. Az érdeklődő képet kap nemcsak a holokausztról, hanem a két világháború közötti budapesti zsidó család életmódjáról is.

A Gyányi Gábor által írt előszóban olvasható, hogy elsősorban a tésztafélékre és a süteményekre emlékeztek, amiben bizonnyal a legkedvesebb íz utáni heves sóvárgás vezette őket.