Meghalt a Csúf
Meghalt A Jó, a Rossz és a Csúf című olasz film Tucója, illetve A hét mesterlövész című amerikai western Calverája. A többszörösen kitüntetett Eli Wallach több mint hatvan évig szerepelt filmekben, színpadon és a tévében. Halálhírét, lánya, Katherine erősítette meg kedden.
Az amerikai filmakadémia 2010-ben életművéért tüntette ki tiszteletbeli Oscar-díjjal. Az indoklásban a testület „kaméleonként” emlegette, aki könnyedén illeszkedik bele minden szerepébe, és minden alakítása utánozhatatlan nyomot hagy ezeken a szerepeken. Ha kellett, banditát játszott, de alakította A keresztapa III. karakterszerepét is.
Wallach gyakran lépett fel együtt felségével, Anne Jacksonnal, az amerikai színház legismertebb színészpárja voltak. A megélhetést mégis a filmezés jelentette. Egy 1973-as interjújában azt mondta: „Megyek és lóra szállok Spanyolországban tíz hétre, és összejön a pénz, hogy hazatérve egy színdarabban játszhassak.”
A brooklyni olasz-amerikai környéken felnőtt zsidó származású színész a színpadon és a filmen is olasz karakterek alakításával futott be. 1951-ben Tony-díjat nyert A tetovált rózsa című Tennessee Williams-darab olasz sofőrjének szerepéért. Első filmjében, a Babuci című 1956-os fekete-fehér produkcióban egy szicíliai bevándorlót játszott.
Wallach a Texasi Egyetemre járt, ott tanult meg lovagolni is, akkoriban azonban még tanárnak készült testvéreihez hasonlóan. A második világháborúban öt évig szolgált az egészségügyi alakulatoknál, kapitányként szerelt le.
Híres szerepei közé tartozik a Lord Jim, A Jó, a Rossz és a Csúf, a Mackenna aranya, A dominó-elv és A keresztapa III. is. Az elmúlt két évtizedben sem hagyta abba a munkát: kiégett forgatókönyvírót alakított a Holiday című vígjátékban 2006-ban, Roman Polanski Szellemírójában titokzatos öregurat játszott Martha’s Vineyardon, és megjelent a Tőzsdecápák – A pénz nem alszik című 2010-es produkcióban is.
Forrás: HVG
Legutóbbi hozzászólások