Popper Péter a válság(ok)ról

Már jóval elmúlt hat óra, de csak várakozó csendben ülhettünk a telt házas, pompás Korona díszteremben, – a Kincskereső könyvesbolt által meghívott- Popper Péterre várva, majd mint halljuk: „professzor urat is megtréfálta a 43-as forgalma, néhány perce Zomborról telefonált, hogy legyünk türelemmel”

… egyébként ő, valóban, mindig is az… érdemes rá várni, mert a szavaiban, s a jelenlétében is ott van valami derűs, bölcs megnyugtatás; most is így lesz, mikor -bár kis zökkenőkkel,- beszélni kezd hozzánk; mert hogy a „válságról” kellene beszélnie – ezt én se tudtam, mert a cím mást sejtetett: „Élj egy nappal tovább! Az ember teherbírásáról…” -de valójában mégis erről (is) lesz szó… meg sokkal többről is, a válságról is, nem (csak) „gazdasági, pénzügyi” értelemben, hát persze,  az távolabb állna tőle (isl) lélegzek fel  -hanem „válság(ok)ról és azok sokféleségéről, általánosságáról, szükségszerűségéről, átmenetiségéről – áthidalni tudásáról…, illetve elviselése nehézségének -társadalmi-okairól, mifelénk hogy pl. kudarcra, bukásra, vereségre Magyarországon a nevelés nem készít fel – csak a sikerre… így aztán ha jön valami „válság”, s nehezedik az élet, „hisztérikus” a reagálás rá.

Pedig Popper szerint válság mindig is volt – az egész magyar történelmet fejezetenként felsorolja -(a kereszténység felvételétől kezdve…), s valamennyi etap válságként (is) értelmezhető!

De minden nép története, az egész történelem fejlődési útja válságokból áll: összerombolódik valami régi és a romjain felépül valami új; nem is tud új keletkezni, ha a régit nem romboljuk össze. (A felnőtt  a gyerekkor romjain tud építeni – ebből áll az egyéni élet is – és a történelem is.)

A válságok jönnek, mennek, – nem kell „begyulladni”  – nyugtat Popper Péter.

S  továbbiakban kissé csavaros módon teszi, mert mit is tehetnénk? Mit is csinálhat az ember a válságaival? Dönthet és választhat. Valóban ő a sorsa „kovácsa”? Szerinte éppenhogy NEM! Mert nem lehet előre látni döntéseink eredményét, mert maga a világ bizonytalan, az élet bonyolult, sok a determináns, nem tudjuk előre kiszámítani, mi lesz. Példának hozta fel a szerelmi házasságkötést,ami rövid idő múlva , mégis,válással végződhet.

A döntéseink következményeit nem láthatjuk előre. Az, hogy döntök, és meghatározom a jövőm – önámítás.

De akkor ne is döntsünk? Inkább sodródjunk? (Sartre híres példabeszédszerű novellájára hivatkozik, ahol épp szándékával ellenkező következménnyel járt egy jószándékú döntés – valaki el akarta kerülni, hogy áruló legyen, mégis – a sors szeszélye folytán- épp e cselekedetével lett azzá, pont azzal, amivel el akarta kerülni, – de így tudott mégis (túl)élni, mert a morális alapja már megvolt hozzá. (?) Csak emiatt kell dönteni!.(?) (ez nekem kevés, és csak a szándéketika alapján helytálló)

Viszont a nagyra tartott Mérei Ferenc felidézett válasza a riporteri kérdésre (Mi a hiteles élet titka? ) nagyon érvényesnek tűnik:

” az életben nem kell mindig jól járni… azaz nem kell mindenből jól „kijönni”, azaz nyertesen és győztesen – ha ezt  a kényszert elengedi az ember, hiteles lesz az élete, ha nem, hamis…
tehát eleve be kell kalkulálni a kudarcokat, ráadásul sok mindent csak ilyen helyzetben láthatunk tisztán, „alulról” nézve… netán „a földön fekve”… csak az a lényeg, hogy az ember keljen fel és ne maradjon fekve , mert mindig újra talpra kell állni… (eszembe is jutott egy régi „versem”, ami ugyanazt konstatálja: „akárhányszor eltipornak /mindig fölemel/ a födről feltörő életáhitat /és látni tanítom újra/ megvakitott álmaimat” -igaz , hogy a korabeli ítész lefitymálta azzal, hogy -szerinte- „vakot nem lehet látni tanitani” – de lám, ezt a kritikát is kibirtam…) (de van veretesebb irodalmi példa is a tarsolyomban a következő popperi mondatra: Hol nehezedik az élet, hol könnyebbedik Sappho énekében is arról ir, azzal vigasztal (persze más vonatkozásban, de általános törvényként)hogy ami most rossz, az később jó lesz…)   

Nem a „válság ” a súly, hanem a lelki reakció, a kétségbeesés – a rossz reagálás rá. Ki vagyunk szolgáltatva minden kudarcnak, nehézségeinket tragikusabban éljük meg, mint amilyen nagyok… (sok ember pl. már attól  a viszonyítástól is boldogtalan lesz, ha a szomszédjának jobban megy, mert még azt is saját kudarcának fogja fel)

Aztán az egyéni élet szükségszerű válságairól beszélt , hogy ne már csak mindig a pénzügyi, gazdasági oldal kerüljön elő – (ami  -láthatóan-neki se kedvenc témája, meg nem is szakterülete) a házasság, az öregedés, sőt a gyereklét is -ezek mind válságokat hoznak az ember életébe (a gyerekeket és az öregeket is nálunk lekezelik)  

Popper -mint mondja-, nem tud megoldásokat adni, de aztán mégis: romló helyzetekben is úgy kell viselkedni, hogy az ember megőrizze emberi méltóságát.(vö. Arany:Legnagyobb célunk  itt e földi létben embernek lenni  mindig, minden körülményben)

És  – gyakorlati tanácsként, hogy – mindig csak a legközelebbi akadályon akarjunk túljutni! Mindig csak 1 napot kell „kibírni” (mint a lágerekben, a túléléshez) – hogy a cím is magyarázatot kapjon (hát én nem erre gondoltam, erre se…)

Aviva