Kiállításra hívta a Haggadát a Metropolitan

A New York-i Metropolitan Múzeum felajánlotta, hogy vendégül látja a Szarajevói Haggadát, a zsidóság történetének egy részét elbeszélő szent könyvet, amelyet a két hónapja bezárt bosznia-hercegovinai nemzeti múzeumban őriznek.

 
A szent könyv egy évig lenne látható New York-ban.
 
Jakob Finci, a boszniai zsidó hitközségek szövetségének elnöke beszélt erről a FENA bosnyák hírügynökségnek. Elmondta: a Metropolitan vezetői felajánlották, hogy a legnagyobb biztonsági intézkedések mellett egy évig kiállítanák a szent könyvet, amely a zsidó nép egyiptomi rabszolgaságból menekülését beszéli el, és a 14. század második felében keletkezett Észak-Spanyolországban.
New Yorkban kerekasztal-beszélgetéseket, előadásokat, támogatói vacsorákat szerveznének és tudományos tanácskozást tartanának a Szarajevói Haggadáról. Jakob Finci szerint ez növelné Bosznia-Hercegovina és Szarajevó presztízsét, egyúttal segítséget is nyújtana a pénzügyi csőd miatt 124 év után bezárni kényszerült nemzeti múzeumnak.
A Szarajevói Haggada a város nemzeti múzeumának legértékesebb darabja, biztonsági okokból eddig is évente csak négy napon át lehetett megnézni.
 
Az ajánlatra még nem érkezett válasz, a döntés a politikusok kezében van.
A New York-i múzeum ajánlatára eddig nem adtak választ, a boszniai zsidó közösség semmilyen indítványt nem tehetett az ügyben, mivel ugyanis a szarajevói múzeum állami kezelésben van, a politikusoknak kell dönteniük.
A Dnevni Avaz című szarajevói napilap emlékeztet arra, hogy a boszniai háborút lezáró 1995-ös daytoni békeszerződés nem írta elő a kulturális tárca létrehozását, így a kulturális örökség védelme felügyelet nélkül maradt.
A könyvet – amely Barcelonában készült – a pogromok idején 1492-ben kimenekítették Spanyolországból, ahonnan Itáliába került. Később a Kohen nevű spanyol zsidó család vitte magával Szarajevóba, és ők adták el a még az Osztrák-Magyar Monarchia idején, 1888-ban alapított Boszniai Nemzeti Múzeumnak. A gyűjtemény 1913. október 4-én új épületben, Szarajevó központjában nyitotta meg kapuit, ezt zárták be két hónappal ezelőtt.
A boszniai háború idején, 1994-ben olyan hírek terjedtek el, hogy a szent könyvet eladták és a pénzből fegyvert vásároltak, a Haggadát azonban a Boszniai Nemzeti Bank egyik széfjében őrizték – írta a lap.
A Szarajevói Haggada 16,5-szer 22,8 centiméter nagyságú, 142 pergamen lapra kézzel íródott. Értékét hétmillió dollárra becsülik.
 
Forrás: muzeumok.hu 

You may also like...