Tananyagnak szánják a Rosenberg Dani című videoklipet

Tananyagnak szánja az Élet Menete Alapítvány azt a klipet, amelyet Koltai Lajos filmrendező készített Pajor Tamás Rosenberg Dani című dalához.
Az Élet Menete Alapítvány által kiadott klipet, amelyet csütörtökön mutattak be a sajtónak, a tervek szerint az ENSZ holokauszt-emléknapján, január 27-én délelőtt 11-kor vetítik a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban iskolások jelenlétében.

A dalt olyan ismert előadók énekelték fel, mint Koncz Zsuzsa, Bródy János, Bódi László (Cipő), Demjén Ferenc és Somló Tamás. A klip Koltai Lajos Sorstalanságcímű filmjét idézi meg.
Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke hangsúlyozta, hogy Pajor Tamás dalában mindaz benne van, amit a szervezetük képvisel, hirdet. Mint fogalmazott, a szám egy zsidó és egy nem zsidó kisfiú barátságáról szól a vészkorszak idején. A balladában a keresztény fiú feláldozza magát, amikor Rosenberg Daniért jönnek nyilasok. Gordon Gábor szerint Pajor Tamás szerzeményének hatása a közreműködő előadók által megsokszorozódik. A kisfilmet tartalmazó DVD-n Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi gondolatai, ajánló szavai is megtalálhatók. Az Élet Menete Alapítvány reményei szerint a klip bekerülhet az iskolai oktatásba a Nemzeti Alaptanterv részeként.
Koltai Lajos, aki személyesen nem tudott jelen lenni a bemutatón, levelében azt írta, örömmel vállalta el a felkérést, hogy a képei „erejével jusson el Rosenberg Dani és barátja története minél több helyre”. Mint fogalmazott, „az ő csodálatos barátságuk és történetük legyen olyan megrázó emlékeztető, hogy világos legyen, mi az, amit soha többé nem szabad hagynunk”.
Pajor Tamás az MTI-nek a dal születéséről elmondta, hogy gyerekkorában zsidó identitásban nevelkedett. „Mire öntudatra ébredtem tinédzserként, addigra ez az identitás már egy feldolgozni vágyott kérdéssé vált az életemben” – fogalmazott, hozzátéve, hogy származását és a holokauszt történeti emlékét „kezdetben a mérhetetlen deviancia és lázadás irányában” próbálta megoldani. „Jézus Krisztushoz való megtérésem vezetett vissza paradox módon a zsidó identitásom megtalálásához” – szögezte le.
A Neurotic együttes egykori frontembere arról is beszélt, hogy a dalt 2004-ben írta. A Rosenberg Dani az Önök Érték című lemezen szerepel, amely Pajor Tamás első, saját néven kiadott albuma. Hozzátette: a dal ugyan fiktív történetre épül, de kifejezi a valóságot, a holokauszt szörnyűségét.
Bródy János az MTI-nek felidézte, hogy sok évvel ezelőtt már készült egy felvétel a dalból, ami annyira jól sikerült, hogy örömmel vett részt most is a közös éneklésben. Kiemelte, mindig öröm olyan kollégákkal együtt dolgozni, akikkel hasonlóan gondolkoznak. Hozzátette: Koltai Lajos képei ugyan nem a dal történetét mesélik el, de rendkívüli erővel jeleníti meg a történelmi kort. „Érzelmileg talán még teljesebbé teszi a mondanivalót” – vélekedett.
Az énekes-dalszerző úgy vélte, a dal jelentőségét emeli, hogy „Magyarországnak most nagyon rossz híre van a világban a szélsőséges eszmék miatt”. „A magyar közönség nagy része ezt még nem érzékeli, legfeljebb akkor, amikor kiderül, hogy egy jobb produkciónk az Eurovíziós Dalfesztiválon milyen kevés pontot kap” – vélekedett az alkotó, aki szerint egy-egy ilyen dal segíthet az ország megítélésén.
 
(Forrás, fotó: kultura.hu) 

You may also like...